BÉKÉSCSABA HÍREKBEN

"a város, ahol élünk"


FOGADÓNAPOK

Július 6-án Hanó Miklós alpolgármester, július 13-án dr. Benedek Mária jegyző tart fogadónapot a Városházán 8 és 12 óra között. Dr. Benedek Mária fogadónapjára az 523-802 telefonszámon, vagy személyesen a titkárságán szíveskedjenek előre bejelentkezni. A következő fogadónapra szeptember 7-én kerül sor.

TANÁCSNOKI FOGADÓÓRA

Dr. Fábián Ágnes tanácsnok minden hónap első szerdáján tartja fogadó óráját 14.30 és 15.30 óra között a Polgármesteri Hivatal Tanácsnoki szobájában (Szent István tér 7.) A tanácsnok asszony a kórház és az alapellátás ügyeiben várja a békéscsabaiakat.

SEMMELWEIS NAPI KITÜNTETÉSEK

Az egészségügyben dolgozókat ünnepelték június 29-én délután a békéscsabai főiskola tornacsarnokában. A Réthy Pál Kórház hagyományosnak mondható ünnepségén több rangos díjat, kitüntetést is átadtak. Réthy Pál emlékérmet kapott dr. Borbola György főorvos, a radiológiai osztály vezetője, Liptákné Tódor Margit vezetőműtősnő pedig a fővárosban vehette át az egészségügyi miniszter dicséretét. Ugyanezen az ünnepségen vehette át a korábban odaítélt, Békéscsaba Egészségügyéért kitűntető címet a Réthy Pál Kórház radiológiai osztályának kollektívája, valamint dr. Kerekes Attila fogorvos, békéscsabai önkormányzati képviselő.

ÚTFELÚJÍTÁS

Felhívjuk a helyi vállalkozók figyelmét, hogy Békéscsaba Millennium lakótelep burkolatának felújítására Békéscsaba Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot írt ki. Megjelent a Közbeszerzési Értesítő 2007/70. számában. A pályázatban több út felújítása szerepel, de a fenti munkára részpályázat is beadható.

KÖZHASZNÚSÁGI JELENTÉS A 2006. ÉVRŐL

A Magyar-Lengyel Baráti Kulturális Egyesület összes bevétele a 2006. évben 5 333 445 Ft volt, kiadása pedig 4 643 027 Ft. A részletes közhasznúsági jelentés az egyesület székhelyén (Szent István tér 8.), vagy a www.mlbke.hu weboldalon is megtalálható.

SZLOVÁK LAKODALMAS

A Szlovák Nemzeti Múzeum, Békéscsaba Szlovák Önkormányzata és a békéscsabai Szlovák Kultúra Háza szervezésében július végéig tekinthető meg a Csabai Szlovák Tájházban (Garay u. 21.) Az alföldi szlovák lakodalmas című kiállítás.

KOHÁN-KIÁLLÍTÁS

Augusztus 31-éig látogatható Kohán György Munkácsy-díjas festőművész kamara-kiállítása, amely a Munkácsy Mihály Emlékházban (Gyulai út 5.) nyílt meg május 17-én, a Múzeumok Világnapja alkalmából. A tárlat augusztus 31-éig tekinthető meg.

PIANO KLUB

Az Egyensúly Szabadidő klub PiaNo klubja a Szarvasi út 32. szám alatt várja a régi és új klubtagokat. A klubfoglalkozások felől érdeklődni a 06-20/565-9677 számon lehet. A PiaNo Klubban július 6-án gyógyult szenvedélybetegek tanulságos tapasztalat cseréjére kerül sor, július 20-án pedig Versek világa címmel költeményekről beszélgetnek majd.

RÖPTETTEK

Sárkányeregetést és építést rendezett június 17-én a KIT Makett Klub a békéscsabai repülőtéren. A szervezők célja az volt, hogy megtanítsák az érdeklődőket, miként lehet kevés pénzből, egyszerű eszközökből papírsárkányt készíteni és reptetni. A kilátogató több mint félezer vendég megtekinthette Ducsai Barnabás profi sárkányreptető többzsinóros sárkánnyal tartott bemutatóját és rádió távirányítású modelleket is láthatott repülés közben. A rendező KIT Makett Klub a repülőtérre kilátogatókat harapnivalóval is megvendégelte, Békéscsaba Önkormányzatának Közművelődési, Ifjúsági, Oktatási és Sportbizottsága pályázati támogatásának köszönhetően.

SZULTÁN CAFÉ



Az Andrássy út felé bővült a Szultán kenyeres. A Szultán Café-ban a Mediterraneum ételeit az adott országokból származó alapanyagokkal készítik el - mondta el lapunknak Kátai Géza tulajdonos. A 7-22 óráig, pénteken és szombaton 13 óráig nyitva tartó étkezde nem lesz drágább a bővítés előtt megszokottnál, ezt az önkiszolgáló rendszer teszi lehetővé. A Szultán Café megnyitásán jelen lévő Vantara Gyula polgármester örömét fejezte ki, hogy 5-6 új munkahely is létesül a beruházással. A városvezető szerint városképi jelentősége is van, hogy újabb szórakozóhely teraszára lehet kiülni a Sétálóutcán.

MATRIKULA

HÁZASSÁG
Szatmári Emília és Lakatos Norbert, Tarr Renáta és Császár Győző Zoltán, Rudniczki Abigél (Békéscsaba) és Lipták-Galló János (Gerendás)

SZÜLETÉS
Szilágyi Ferenc és Soós Lívia leánya Lívia, Horváth István és Lovas Edit leánya Rita, Sólyom Viktor és Csala Zsuzsanna leánya Viktória Boglárka, Szabó Zoltán és Rozgonyi Eva fia Zétény, Szoboszlai Zsolt és Kacsán Nikolett fia Márk