Jött a kalauz, ezüst csillaggal a gomblukában, az egyik utas épp a menetjegyét nyújtja át, amikor a büfés eltolja mellettük a kávé-kocsit, s hangosan szaval: mert én adok nektek szájat és bölcsességet, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mindazok, akik magukat ellenetekbe vetik. A kalauz rávágja: ez Lukács evangéliuma 21.15. Hihetetlen jelenet, de valós, a pincér meg a jegyvizsgáló 1999-ben bibliai textusokban dialogizál. Meg is kérdezi az egyik öregúr: Önök ezt elpróbálták már néhányszor vagy spontán jött? Maguk olvassák is az igét vagy csak színészkednek? Imádkozni is tudunk, felel az egyenruhás és föltolja tányérsapkáját, nem vette észre uram, ki van írva a vonatra: ez a mennyország szeretetszolgálatába vezet. Igen, mondja egy kisfiú, ez az örökéletbe vivő vasút. A csokornyakkendős folytatja: bár mindig ilyen jó közönségünk lenne, Dezső. A múltkor néhányan le akartak szállni a vonatról, amikor megtudták az úti célt, de azok már visszajöttek azóta. Hová? Kérdezi az idős bácsi. Azt csak ők tudják.
KÁNTOR ZSOLT