
Pap János polgármester kitünteti Gécs Béla grafikust, lapunk munkatársát
Szikrázó napsütés, kissé csípős hideg, ünneplőbe öltözött város és
emberek és némi, a kokárdán is átsütő enyhe feszültség jellemezte ezt a mostani
március 15-ét.
A Korzó téren fúvósmuzsikával kezdődött az ünnepi program, szokatlanul sokan
jöttek el. Az Áchim L. András iskolát rengeteg pedagógus, szülő és gyerek
képviselte Petőfi-idézetekkel teleírt lapokkal, mint például "mivel felelsz
majd, hogyha egykoron az, aki küldött, számadásra von". A fúvósok és
mazsorettek felvezetésével, lovas huszárok kíséretében a városháza elé vonultak
az ünneplők, majd az országzászló felvonása után a Kossuth téren elhelyezett
színpadhoz. A Forradalom című emlékműsor után Pap János polgármester mondott
beszédet, kiemelte, hogy március 15. a magyar nép emlékezetében különösen fényes
nap, erkölcsi példát, hitet meríthetünk forradalmár elődeink tetteiből.
Ezt követően került sor a Békéscsabáért és a Békéscsaba Sportjáért
kitüntetések átadására. A közgyűlés Békéscsabáért Kitüntetést adományozott
Gécs Bélának, aki nyugalmazott nyomdász, grafikus, tipográfus. Városunk hírnevét
öregbítette a Lipcsei Nemzetközi Könyvművészeti Kiállításokon, ötletadója és
kidolgozója volt az I. Országos Tipográfiai Kiállításnak, és nevéhez fűződik a
nemzetközivé szélesedett '96-os békéscsabai Typo Plakát Kiállítás is. Számos
különleges könyvritkaságot adott ki kezei közül, és ő készítette a világ
legkisebb újságát, a mini Heti Mérleget. Lapunk Békéscsaba anno... sorozatában
általa felkutatott várostörténeti emlékeket ad közre. Békéscsabáért
Kitüntetést kapott a Békéscsabai Városvédők és Városszépítők Egyesülete. Az
egyesület 1985-ben alakult, tevékenységével segíti a városépítészeti
hagyományok, nevezetességek megőrzését, részt vállal környezetvédelmi,
helytörténeti feladatok megvalósításában. Számos rendezvényt kezdeményeztek és
szerveztek a város nevezetességeinek, építészeti és természeti értékeinek
bemutatása érdekében.
Békéscsaba Sportjáért kitüntetést kapott Kováts Tibor nyugalmazott testnevelő
tanár, a városi sportiskola megalapítója, aki sikeres edző is volt. Nyugdíjasként
szerepet vállalt a Lakótelepi Tömegsport-egyesület megszervezésében, és a mai napig
versenybíráskodik. Ugyancsak ezt a díjat kapta meg Lukács József mesteredző
testnevelő tanár, aki három évtizede folyamatosan dolgozik a város tornasportjáért.
Személyének nagy szerepe van abban, hogy a békéscsabai tornaműhely nevét szinte az
egész világban ismerik. Tanítványai esélyesek a 2000-ben megrendezésre kerülő
olimpia tornacsapatának tagságára. A közgyűlés a Körösök Völgye
Turistaegyesület munkáját is a Békéscsaba Sportjáért Kitüntetéssel jutalmazta. Az
egyesület több mint tíz éve kiemelkedő eredményeket ér el a magashegyi turizmus, az
alföldi kerékpározás és turizmus területén. A 125 éves magyar természetjáró
mozgalom tiszteletére 1998-ban meghódították a Monte Rosa 4643 méteres csúcsait, az
expedíció tagjai voltak: dr. Jakucsné Csikász Györgyi, dr. Jakucs László, Szarvas
Mátyás, Csökmei Bálint, Túróczy József, Vidovenyecz Zsolt és Bánszki Attila.
Az ünnepség a Kossuth-szobornál zárult a különböző szervezetek és pártok
koszorúzásával, méltóságteljesen, csendben és megnyugtatóan.
MIKÓCZY ERIKA